Hírek


Megalakult a Sárospataki Önkéntes Tűzoltó Egyesület

2018-05-04 16:39:55

Megtartotta alakuló és tagtoborzó közgyűlését a Sárospataki Önkéntes Tűzoltó Egyesület. A helyi fiatalok által létrehozott egyesület célja, hogy felélessze azt a közel száznegyven éves önkéntes tűzoltó múltat, amely Sárospatakhoz köthető.

Az 1879-ben alakult sárospataki diáktűzoltóság létjogosultsága megkérdőjelezhetetlen volt akkoriban, a hivatásos tűzoltóságok megalakulása után azonban működésük már nem volt szükségszerű. Napjaink Magyarországán az önkéntesség, az önzetlen segítségnyújtás újra reneszánszát éli. Az egyesület megalakítása által a szükséghelyzetben való önzetlen odafordulást szeretnék képviselni a tagok.

Közel 20 fővel alakult meg a Sárospataki Önkéntes Tűzöltő Egyesület március végén. Az alakuló közgyűlésen a tagokon kívül megjelent még Aros János polgármester is, aki biztosította az egyesületet minden nemű segítségéről. Mint mondta, nagyra becsüli ezt az önszerveződést, és mivel szakemberek is tagjai az egyesületnek, így ha helyben van egy probléma, vagy netán tűzeset akkor fel tudnak majd lépni és megelőzni, elhárítani azt. A polgármester szavai után Hoffmann-Erdei Enikő egyesületi elnök tolmácsolta Dr. Hörcsik Richárd köszöntőjét, majd Kovács Sándor tű. ezredes, az Encsi Katasztrófavédelmi Kirendeltség vezetője szólt a megjelentekhez. Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban hogy a szakmai képzettség és tudás már meg van az egyesület mögött, azonban ahhoz, hogy a technikai háttér is meglegyen, a fiataloknak pályázniuk kell minden lehetőségre. Biztatta őket, valamint ő is felajánlotta segítségét számukra. Az alakuló ülésen részt vett még Gulácsi Lajos nyá. tűzoltó alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke is, aki meginvitálta az újonnan alakult egyesületet a szövetségükbe.

A köszöntők után Hoffmann-Erdei Enikő ismertette az egyesület alapszabályának legfontosabb pontjait, valamint jövőbeli terveiket is, majd együttműködési megállapodást írtak alá a Sátoraljaújhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnoksággal.

A Sárospataki Önkéntes Tűzoltó Egyesület parancsnokát, Balogh Jánost kérdeztük, miként is jött az ötlet hogy újra megalapítsák az egyesületet, valamint mik a céljaik a jövőben.

„Pár éve fogalmazódott meg bennem és egy barátomban Hoffmann Zsoltban a gondolat, hogy újra kellene éleszteni az önkéntes tűzoltó egyesületet Sárospatakon, mivel itt nem volt ilyen. Ennek létrejövetele elég sokáig húzódott, azonban most végre minden ehhez kapcsolódó papírmunkát el tudtunk intézni, így sor kerülhetett az alakuló közgyűlésre.

Célunk, hogy magának a városnak, illetve a Hivatásos Tűzoltó Parancsnokság elvárásainak megfeleljünk. Támogatók vagy pályázat segítségével szeretnénk majd egy olyan gépjárművet beszerezni, amelynek megvan az alapfelszereltsége egy esetleges tűzoltáshoz. Van a tagok között rengeteg hivatásos tűzoltó is, viszont vannak sokan olyanok is, akiknek nincs semmilyen előképzettsége. Éppen ezért a későbbiekben szeretnénk minél több szakmai tanfolyamra eljuttatni tagjainkat, ezzel is tovább növelve az önkéntes tűzoltóság színvonalát.” – mondta a parancsnok.

Akit érdekel az önkéntes tűzoltóság, az bátran keresse meg az Egyesületet, nyújtsa be jelentkezését és a következő közgyűlés alkalmával döntenek a tagjok az illető felvételéről. Ne aggódjon senki sem, mert semmilyen előképzettség nem szükséges a belépéshez. Kizáró tényező a büntetett előéletet.

Forrás: Sárospatak.hu

Vissza