Hírek
Megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból „A Városi Civil Alap keretében „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása 2022.” című alprogram pályázati kiírásai.
Ajánlatkérés az Interreg V–A Szlovákia-Magyarország Együttműködési Program keretében megvalósuló RISKHUB című, SKHU/1902/4.1/108/B3 számú projekt keretében erdőtűz oltáshoz, műszaki mentéshez könnyű bevetési tűzoltó ruházat, sisak, kámzsa, bakancs, és kesztyű beszerzésére vonatkozóan.
Immár 22. alkalommal hirdeti meg a BM OKF főigazgatója a Dr. Balogh Imre Emlékpályázatot, amelyre – ahogyan eddig is – a tűzvédelem fejlődését előremozdító dolgozatokat várnak május 10-ig.
Megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében 2022. évben meghirdetett „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” című alprogram pályázati kiírásai.
Idén ünnepli fennállásának 10. évfordulóját a Lakiteleki Önkéntes Tűzoltózenekar. Az esemény alkalmából Dobson Tibor tű. vőrgy., az MTSZ elnöke köszöntötte a zenekart.
A Volánbusz immár harmadik alkalommal fordítja jótékony célokra MOL-multipontjait – az ezekből származó üzemanyag-ajándékkártyákat dr. Pafféri Zoltán, a Volánbusz elnök-vezérigazgatója és Ratatics Péter, a MOL Magyarország ügyvezető igazgatója adta át a kedvezményezett szervezeteknek.
A pályázatokat várhatóan már 2022 első munkanapján kiírják, az elbírálás időtartamát pedig a korábbi 120 napról 90 napra csökkentik – érdemes tehát január elején figyelni a kiírást.
A katasztrófavédelem Ferihegyi úti raktárbázisán december hetedikén átadták a fővárosi és Pest megyei önkormányzati és önkéntes tűzoltóságoknak, és önkéntes mentőszervezeteknek az idei pályázatokon elnyert központi beszerzésű eszközöket, ezzel megkezdődött az ilyen rendezvények sorozata.