Hírek

Városi Civil Alap pályázat 2021 2021. március. 23. 13:03

A BGA Zrt. honlapján kiírták a Városi Civil Alap pályázatot, amelynek keretén belül ötezer fő feletti települések civil szervezetei akár 15 millió forint vissza nem térítendő támogatás is igényelhetnek.

RISKHUB projekt 2021. március. 18. 11:53

A projekt célja erősíteni a katasztrófákra való felkészültséget és reagálóképességet az éghajlatváltozással kapcsolatos kockázatokkal összefüggésben a magyar-szlovák határ mentén a tűzoltó szervezetek és az önkormányzatok közötti együttműködés javítása révén.

Palackkarbantartási akció önkéntes tűzoltóságoknak 2021. március. 12. 13:04

Ismét palackkarbantartási akcióra hívjuk fel a figyelmet.

Új felhívások a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében 2021. március. 08. 16:42

Megjelentek a Miniszterelnökség által biztosított forrásból a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap keretében 2021. évben meghirdetett „civil közösségi tevékenységek és feltételeinek támogatása” című alprogram pályázati kiírásai.

RISKHUB projekt: projektmenedzseri megbízási szerződés 2021. február. 26. 12:48

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tűzoltó Szövetség megbízási szerződést létesít a Nevelős Oktatás Szolgáltató és Kereskedelmi Kft.-vel a RISKHUB projektmenedzseri feladatainak ellátására. A szerződés szövegét tesszük közzé.

Kazánház égett Noszvajon 2021. február. 25. 15:09

Teljes terjedelmében égett egy kazánház a Heves megyei Noszvaj Arany János utcájában múlt hétfő délelőtt.

Önkormányzati tűzoltóságok: 1,1 millió lakosra vigyáznak 2021. február. 23. 14:35

Az önkormányzati tűzoltó-parancsnokságok (ÖTP) jelentőségét nem szabad lebecsülni: vonulásaik száma és önálló beavatkozásaik aránya miatt kiemelt szerepük van hazánk mentő tűzvédelmében.

Önkéntes tűzoltók: növekvő részvétel hazánk tűzvédelmében 2021. február. 23. 14:35

Hazánk tűzvédelmében egyre hangsúlyosabb szerepet játszanak az önkéntes tűzoltók: a statisztikák szerint a tíz évvel ezelőtti állapothoz képest több, mint duplájára nőtt például a közreműködő, és ötszörösére a beavatkozó önkéntes tűzoltó egyesületek száma.